Amikor a virág nem csak a lelkünket, hanem a bőrünket is simogatja

Általában vágott  virág termesztőkkel szoktam beszélgetni, hogy többet megtudhassunk egy kertész munkájáról, megismerjük a helyi termesztőket, inspiráljon és tápláljon a történetük, lendületet adjon a kertészkedéshez. De a virágok sokkal többet nyújtanak ennél. 

Bármennyire is szeretjük termesztett vágott virágainkat, édesanyám szavaival élve, a föld édes gyermekei a virágzó gyógynövények. Isten teremtette és táplálja őket, nem szorulnak ránk, mégis folyamatosan képesek adni, gyógyítani. 

Beáta, a Natural Beauty Body megálmodója, igényesen megírt bejegyzéseit régóta lelkesen olvasom. Ezek tanúskodnak az ő munkásságáról, mely gyógynövények használatán alapszik. Külön megtiszteltésnek éreztem, hogy rám/ránk szánta az időt hogy erről beszéljen.

Előre izgultam, hogy nekem nem sikerül majd olyan szépen írott betükbe szedni ezt a beszélgetést ahogyan ő tenné. Remélem hogy a lelkülete mégis ott leng a sorok között. Fogadjátok szeretettel.

ESZTER: Nem rég olvastam egy facebook bejegyzésedben hogy hét éve kezdted ezt “a vállalkozósdít”, amin mosolyognom kellett, mert ennyi időre nyúlik vissza a saját történetem is. Minden vállalkozó emlékszik a szikrára amely elindította a vállalkozás útján, számodra mi volt ez?

BEÁTA: Én a családunk számára készítettem a szappanokat, a kenőcsöket. Nem gondoltam rá vállalkozásként. Aztán kérték a barátok és a rokonok, majd a barátok barátai, ajándékba is vitték, így nőtt organikusan. 

Közben mi hozattuk a szilárd sampont Budapestről, amit nehezen lehetett beszerezni, mindig ismerősők hozták ha éppen arra jártak, így nagyon bizonytalan volt a hozzáférés.  Akkor fordult meg a fejemben, hogy hát szappanokat már tudok készíteni, megpróbálom én. De ha erre adom a fejem, akkor komolyan, becsületesen meg kell csinálni és ebből akár vállalkozás is lehet. 

ESZTER: Tehát a vállalkozás igazából a szilárd samponokkal kezdődött. Mesélj egy kicsit akkor arról, hogy mi is az a szilárd sampon. 

BEÁTA: Hát az a flakonos folyékony samponoknak a szilárd változata. Vízmentes, emiatt öntartósító, mivel nincs tartósítószer benne emiatt egészségesebb. Az én samponaim csak növényi alapanyagokból, virágporokból, olajokból készülnek. Nem utolsó sorban környezettudatosak, mivel egy ilyen koncentrált tömb három-négy flakon sampont kívált és a szennyvízbe nem folynak bele olyan dolgok amik az élő mikroorganizmusokban kárt tesznek. Például mi, falun élünk, a szennyvizünk az udvar alatt van, tehát nekem nem mindegy hogy milyen fű nő ki az udvaron, miben hempergőzik a kutya meg a gyerekek. Úgyhogy ilyen nagyon-nagyon sok színű egy szilárd sampon, hogyha az ember mélyebben elkezd gondolkodni, hogy mennyire befolyásolja az életmódunkat, a környezetünket, az egészségünket.

ESZTER: Vannak ennek változatai, milyen típusú szilárd samponok készülnek nálad?

BEÁTA: Hajtípusok problémái szerint próbáltam összeállítani a receptjeimet, úgyhogy jelenleg kilenc hajtípusra készíttek szilárd sampont és emellett minden hónapban adódik egy- két kliens akinek még ezen túl is személyre szabjuk, az ő igényeire. Nagyon-nagyon sok alapanyagom van, nagyon sok alapanyagból dolgozok. Sokat tanulok, most már a negyedik szakmai kurzust végzem, külföldi oktatókkal. Úgy gondolom hogy a tudásom is kezd  most már ott lenni, hogy tudok segíteni egyedi esetekben is. Egyszerre egy darab szappan készül, nem nagyüzemi gyártás, ezért tudok bárkinek bármit belekombinálni hogyha még szükséges. 

ESZTER: Igazi kézműves termék a szó legszorosabb értelmében.

BEÁTA: Pontosan. 

ESZTER: Tudom hogy nemrég gyógynövény képzésen is részt vettél, ez is része a természetes alapanyagok feltérképezésének ? 

BEÁTA: Köllő Melinda képzésén vettem részt. Óriási tudása van. Tanultunk, bejártunk a mezőt, gyűjtögettünk, kóstolgattunk. A szappanokhoz én készítem a macerátumokat, gyógynövényekből. A szappanos paletta mindig szezonális, és kizárólag a természet inspirál, úgyhogy tudom amikor februárban megjelenik az ibolya akkor az első szappan ibolyás lesz. Ahogy elkezdenek virágozni a gyógynövények úgy gyűjtöm be őket és készítem a szappanokat. Persze mindig egy hónappal le vagyok maradva, mert a macerátum is meg a szappan is kell érjen.

ESZTER: De mindenképp a természet ritmusát követik a készítményeid. Van-e olyan gyógynövény, ami  különösen meglepett, mióta elkezdtél tanulni?

BEÁTA: Igen, a pitypang. Pici gyerekkorunk óta a pitypangban hempergetőztünk, játszottunk, koszorút nyakláncot csináltunk belőle. Tehát a pitypangban, a pitypanggal nőttünk fel. Most a karrierem során tudtam meg hogy ez igazából nem gyom növény hanem gyógynövény és hogy kiváltkép a pitypang szappan egy nagyon-nagyon különleges szappan. Megmagyarázhatatlan,  mert  hatóanyagokra lebontva semmi különlegeset nem lehet leírni, nem lehet észrevenni benne, mégis a használatánál az egyik legkülönlegesebb szappanom.

Olyan lázba jövök amikor erről van szó, tényleg ez az egyik legkedveltebb gyógynövényem, ezzel szeretek dolgozni. Pedig ez is a leghosszabb munkafolyamat és a legnehezebb, mert olyan kocifántos. Nagyon meg kell figyelni, mert csak 10:00-től 11-ig virágzik. Begyűjteni csak teljes virágzáskor lehet. Ez különösen problémás, hogyha olyan az időjárás mint az idén, hogy néztem mindjárt el fog virágozni az összes pitypang és még mindig esik az eső, mert vizes növényt nem lehet begyüjteni.

Ha vizes a növény, megbuggyan az olaj. Ez a kicsi sárga növény, amin amúgy végig taposunk, jövünk- megyünk, és kiirthatatlan, begyűjtéskor óriási figyelmet és önmegtartóztatást kíván. Aztán ha begyűjtötted azonnal fel kell használni, mert önmagában is beérik és bóbita lesz belőle. Ha nem foglalkozol vele, hiába van leszakítva, nem lehet szárítani, nem lehet tárolni. Már negyedik éve készítem és minden évben  tud újat adni. Minden évben több és több mindent tanít, saját magáról is és önismeretet is. Rájössz hogy nem te irányítasz, nem tudod a kontrollt átvenni fölötte.

BEÁTA: Vannak néha feszültségek, a klienseim úgy érzik nem készítek eleget, vagy nem a megfelelő tempóban. De amikor természeti anyagokkal dolgozol, amikor virágokkal dolgozunk, ott nincs egy raktár, ahonnan mész és a polcról leveszed. 

ESZTER: Lehet-e a természet ritmusával összhangban vállalkozást működtetni és mennyire fontos hogy ennek a működésnek az alapelveit megértesd a vásárlóköröddel ?

BEÁTA: Amit én művelek, az kézművesség, nem nagyüzemi gyártás. Hiszek abban, hogy ezek a növények energiát, információ közvetítenek. Én nagyon szívesen ki szeretnék mindenkit szolgálni, de ebből így ennyit lehet. Az én vállalkozásom esetében nem lehet azt mondani hogy a határ a csillagos ég. Nem látom azt, hogy itt van öt ember és napi nyolc órában öntjük a szappant. Abban nem lenne már az a  lélek mint ami abban van ahogyan most dolgozom, a szappanos házban. Most már van szükségem segítségre és tervezek is embereket bevonni, de nem a készítési folyamatba. A gyártást az amit mindenképp szeretném magamnak megtartani.

ESZTER: Nagyon fontos és jó hogy ilyen tiszta képed van róla, hogy a folyamatnak melyik az a része amit szívesen kiadnál a kezedből és melyik az a része ami a tiéd. És az is csodás hogy ismered, sőt meghúzod a határokat amiket nem vagy hajlandó áthágni. Minden hónapban ott vagy a My Family Marketen, helyi termelők közösségében. Jó hely-e ez arra hogy átadd a vállalkozásod üzenetét ?

BEÁTA: Igen, nagyon jó hely megértetni az emberekkel hogy mit szeretnétek és arra is hogy visszajelzést kapjak tőlük. Van amikor írásban én elképzelem hogy mit kell leírni egy adott termékről, milyen információt kell átadni, Aztán kiderül, hogy ami nekem magától értetődő a klienseknek nem biztos hogy az. Amikor találkozunk ezeket az apróságokat és részleteket is meg tudjuk beszélni. Gyakran szoktam mondani, amikor megkérdezik mennyi a termékeim szavatossági ideje, hogy a termékeimben én vagyok a garancia, az arcom. Becsületesen szembe tudok nézni a vásárlóimmal, még ha elő is fordul hogy százból egynek nem válik be a termék. 

ESZTER: Amikor már majdnem minden ipari termék, mennyire fontos hogy van egy arc a termék mögött és személyes felelősségvállalás?

BEÁTA: Nagyon. Az emberek ki vannak éhezve a valós emberi kapcsolatokra és párbeszédre. Habár régebb sosem érdekelt a kémia, ma már rengeteget tudok összetevőkről, reakciókról, mert ha a vásárba eléd áll valaki és megkérdezni, hogy “ez a szappan most így habzik, s a másik úgy habzott, mi lehet az oka?”- akkor tudnod kell válaszolni. 

ESZTER: Csak a MyFamilyMarketen vagy rendszeresen jelen?

BEÁTA: A szappanoknak minimum négy hét az érési ideje, ezért is vagyok jelen csak ezen az egy havi vásáron. A vevőim tudják mire számíthatnak tőlem, hogy mindig hozom a jól bevált termékeket de valamit újat és izgalmasat is. Nagyon szeretik a meglepetéseket. Ez motivál engem is. A természet pedig inspirál, és  ez olyan megnyugtató, mert azt tudom hogy a természet kifogyhatatlan.

ESZTER: Biztosíthat megélhetést egy kézműves termék?

BEÁTA: Én csak ebből élek négy éve. Pont amikor a Covid beütött, én akkor robbantam.  A férjem három hónapig nem dolgozhatott és arra az időre családfenntartóvá váltam. De oda kell tenni a csontot, kell dolgozni, még akkor is ha kifele csak a szép képeket látják. Egy napi piaci kereset mögött egy hónap munkája áll. Most jön egy kicsi őszi szezon, és a KULT Fesztiválon való részvétel. Utána pedig a karácsonyi csomagokon dolgozok, mert azokat december 20-áig ki kell adjam. Idén teljesen megújítom a karácsonyi termékeket.

ESZTER: Az utóbbi években az információ egyre lerövidítettebb, lebutítottabb formában érkezik hozzák. Te úgy tűnik szembe úszól az árral. Minden tematikus termékedet nagyon szépen bemutatod a Facebook oldaladon. Mindig csodálom hogy milyen választékosan megírt nagy terjedelmü szövegeket osztasz meg. Van ebben tervszerűség vagy csak úgy kijön belőled ?

BEÁTA: Sokszor le kell rövidítsem, mert sokkal több is kijönne belőlem. Volt olyan aki azt mondta hogy  rakjam össze könyvbe, olyan szépek ezek az írások. Minden marketing szakember ez ellen beszél, ez ellen tanít. De én csak így tudok működni. Én nem tudok tőmondatokban információt átadni, vagy nem látom személyesnek. Ez eddig bevált. Nem fogok trendeket követni, mert most az van előírva hogy így kell beszélni vagy úgy kell beszélni. Mindig azt hiszem, hogy az autentikus beszéd, az őszinte beszéd, az minden trendnél és minden szakmaiságnál többet ér. Pont ez amit a vásárok kapcsán is mondtam, hogy te vagy a garancia. Szembeállsz és félvállalod, hogy igen ez van, ez jó, ez nem jó. A sablonszövegek bizalmatlanokká tették az embereket. A vállalkozásom által úgy érzem hogy megismertettem magam és azt a fajta életmódot, ahogyan mi élünk.  

ESZTER:  Ha már életmódról beszélünk, hogyan is néz ki egy szappankészítő napja?

BEÁTA: 7:00-kor elmennek a fiúk, a férjem és a fiam, én lefőzöm a kávét és fekszek vissza az ágyba. Van úgy hogy három órán keresztül innen veszem fel a rendeléseket. Aztán megyek dolgozni. Nagyon szeretem a humort, munka közben hahotázva kacagok egy komédiás viccein vagy önismereti dolgokat, podcastokat hallgatok, például az egészséges életmódról. 

ESZTER: Szerintem ami te itt leírsz, sokak számára ez lenne az igazi luxus, a saját ritmusodban elvégezni a dolgaidat. 

BEÁTA: Szerintem ezt a lelkületet érzik az emberek a termékeimben, és ha beállnék a kerékvgásba nyolc órát önteni a szappant, mert eladó, az olyan is lenne. Vagyis én így gondolom. Végeztem olyan cégvezetői kurzust egy kanadai tanácsadóval, aki azt mondta nekem, hogy ha ő a Pataki Beátára gondolod akkor havi sok ezer eurót lát maga előtt. Erre én mondtam hogy hidd el, nincs nekem arra szükségem, mert nem tudom hol elkölteni, mert nem megyek ki a kapun kívül. Nem kell nekem annyi, nincs mit vásároljak, minden van. Sőt tavasszal tyúkjaink is lesznek. És a szappanosház körül lesz izsóp, és orosz zsálya, marokkói menta és rozmaring, meg indiai szent bazsalikom.

ESZTER: Már nem emlékszem hol olvastam, de nagyon igaznak érzem, hogy aki a természettel dolgozik Isten munkatársa. Amit mondtál, arról rögtön ez jutott eszembe. Az ilyen ember gyakran tud önbizalmat meríteni abból hogy jó úton jár és irányítják a lépéseit. 

BEÁTA: Kényes téma, pedig nekem nagyon erős hitem van, hívő embernek tartom magam. Nem is konkrétan a valláshoz ragaszkodok, habár ahhoz is, mert mamáék voltak a harangozók évtizedeken keresztül, aztán anyuék vették át a stafétát. Itt van a templom mellettem. Nekem az jelzi az órát. De ezt leszámítva is, hívő embernek vallom magam, spirituális embernek. De nagyon kényes téma és nagyon nehéz erről úgy beszélni hogy senkit ne sértsél meg. Egy időben a bibliai növényeken keresztül, amelyeket tanulmányoztam és felhasználtam, gyakran idéztem a Bibliából, az emberek nyitottak voltak rá. 

Én szoktam hangoztatni, hogy az adott termékbe amit elkészítettem benne van a földnek a legjobbja, a nap energiaája, a szél energiája, az eső amivel a jó Isten öntözte, nem egy mesterséges dolog. Mindenki azt fogadja be ebből amit és amennyit szeretne.

Ha ez a beszélgetés felkeltette az érdeklődésed és többet szeretnél megtudni Beátárol:

Termelési Zona:  Székelytompa, Maros Megye

Facebook: Natural Beauty Body

Instagram: naturalbeautybody

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top
Scroll to Top

Iratkozz fel hírlevelünkre és tudj meg többet a virágtermesztésről!

Abonează-te la newsletter și rămâi la curent cu noutățile noastre!

Subscribe now to Get regular updates!

Find out more about what and how we grow, and how you could grow, harvest and arrange your own cut flowers as well!